MOST

HÍD A BALKÁNI ZENÉÉRT

A BALKAN:MOST Fesztivál nemcsak felejthetetlen bulinak ígérkezik, de egy négyéves európai támogatási projekt lezárása is. A MOST Music projekt nevét a ‘most’ szóról kapta, ami számos szláv nyelven hidat jelent, ezzel is hangsúlyozva a projekt összekötő szerepét a délkelet-európai és nyugat-európai zeneipar között. Az ambiciózus projektet 11 nemzetközi partner kooperációjában a magyar Hangvető vezeti. Azt reméljük, a MOST Music hatására szorosabban kötődnek majd egymáshoz az európai zenepiac különböző régiói és brandjei, mint amilyen a balkáni zene is.

MI ÍRJUK A TÖRTÉNETET

Közel 30 zenekar és zenész, több mint 80 fiatal menedzser és zeneipari szakember, és 60 európai fesztivál és koncerthelyszín került be a MOST Music felhívása mentén a támogatási projektbe. Ez a csapat soha nem látott fellendülést hozott a balkáni zene reprezentációjában és elismertségében világszerte. Még hátra van egy év a projektből, és máris számos támogatott érte el a legnagyobb kitűzött céljait is. A MOST projekt tucatnyi tréninget, gyakornokságot, networking eseményt és találkozót szervezett, számtalan résztvevőnek segített új portfóliót építeni, új lemezt kiadni, új mentorokat találni.

Nem túlzás kijelenteni, hogy a BALKAN:MOST fesztivál, ahol a MOST projekt zenészei is fellépnek majd, a kortárs balkáni zene legjobbjait hozza egy tető alá. Gyere velünk, oldódj fel te is a balkáni zene ritmusában!

Fellépők

La Caravane Passe FR

#balkániőrület

Manu Chao Acoustic ES / FR

#skapunk #reggae #champa #latin-alternative

Marina Satti GR

#modernörökség